augusztus 26, 2010

Virágzó tavaszi fa, keretben

Ezt a képet nyár elején készítettem:



Több hasonló is készült. Tulajdonképpen egy csere miatt hímeztem. Egy gyógypedagógiai központba kellett bemennem, ahol sajnos pont lekéstem egy vásárt, vagyis megnézegetni még megtudtam, ami addigra maradt, de nem igazán volt nálam pénz és nem tudtam semmit sem venni magamnak. Az ott tanuló gyerekek saját, kézzel készített munkáiból lehetett választani. Én amúgy is szeretem, amiket gyerekek készítenek, valahogy benne van a szívük is…
Láttam nagyon szép, papírból készült virágokat is. Igaziból olyanokat szerettem volna magamnak, ezért legközelebb, mikor bementem oda, megkérdeztem, kaphatnék-e papírvirágokat, cserébe egy hímzett képet adnék. Többet is hímeztem, hogy lehessen választani. Sajnos arról a képről nincsen fotóm, amit elcserélgettem.
A megmaradt képet visszavittem az irodánkba és onnan már ki sem engedték. Most, hogy elkezdődött nekem az új tanév, minden nap látom, mert az igazgatóhelyettesünk az ablakba tette…

Lehet, hogy fogok őszi képet is csinálni. Az ősz a kedvenc évszakom…


Két részletet tudok mutatni a képről:



Fehér napszövet alapra hímeztem, amit textiles, ragasztós közbéléssel merevítettem a hátoldalról.

Először a fát készítettem el. Az alapmintát egy vékony zsírpapírra rajzoltam és grafittal másoltam át az anyagra. A fa nem szimmetrikus.
Többféleképpen készítettem el a fa vonalát. Középbarna hímzőfonallal dolgoztam először, száröltéssel hímezve ki a fát, amitől magasabb és vékonyabb hatású lett. A láncöltéssel hímzett változat esetén a fa terebélyesebbnek néz ki.
A fa után következett a levélzet. Apró, csúcsos leveleket hímeztem "lazy daisy" hímzéssel úgy, hogy a levarró kis öltés egészen kicsi és olyan, mintha a levél szára lenne.
Amikor készen voltam a levelekkel is, rátértem a virágokra. Mivel a narancsos-barnás (vagyis az őszi) színeket különösen szeretem, ezért az egyik fára elszórtan sötétebb narancsos virágokat, míg erre, az itt bemutatott mintára sárga színű virágokat tettem. A virágok három szirmúak, három kis "french knot"-ból állnak.

Mihelyst befejeztem a virágos fákat, kerestem levélmintás anyagot, majd íveltre vágtam néhány csík szélét és megpróbáltam a finom, enyhe íveket egymáshoz illeszteni, miközben ügyeltem arra is, hogy a fa rajta álljon a talajon. A fa és a keret méretét figyelembe véve, igyekeztem a kép alsó részének egy vékonyabb, belső keretet kialakítani.
Az anyagokat cikcakk öltéssel varrtam rá a napszövet alapra, különböző színű zöld cérnával, többféle öltésmérettel, hogy olyan "fűszerű" legyen a talaj a fa környékén.

Legvégül a jobb felső sarokba hímeztem egy-egy napot. A nap belsejét lazább csigavonalban hímeztem narancssárga színnel, majd a még fehér részeket kicsit világosabb napsárgával kitöltöttem. A csigavonalak így elmosódottabbak lettek. Igyekeztem a napsugarakat is megjeleníteni: "V" alakjuk egyik szára rövidebb, másik hosszabb, így kissé szikrázó hatást keltenek.

Ilyen virágot kaptam cserébe:

augusztus 24, 2010

Fércművek játék!

Kedves Követőim! Kedves titkos olvasóim!

A Fércművek oldalon egy izgalmas játék kezdődött, ami szívet-lelket vidító!!

Itt>> http://fercmuvek.blogspot.com/2010/08/zsebremjellem-iro-verseny.html

Én is indultam, olvasgassatok és tessék szavazni arra, ami tetszik! Szerintem szuper jellemeket írt mindenki!!! Nagyon édesek!

Itt vannak az eredeti jellemrajzok:
1) az első kupac
2) a második kupac
3) a harmadik kupac
4) a negyedik, egyelőre utolsó kupac (remélem, jó sok lesz még!!!)

Szavazzatok és olvassatok, nevetgéljünk együtt a Facebook-on!!!

Ha játszanátok, akkor az első, fenti linkre menjetek, ha szavaznátok, akkor egy kis részt ide bemásolok:

(...) "A zsebrémek időközben saját facebook oldalt is kaptak, oda felteszem az összes beérkezett jellemet.
A versenyt az nyeri, akinek a jelleme a legtöbb "lájk"-ot kapja, tehát ez a játék nem sorsolással fog eldőlni, hanem a közönség szavazata alapján. Érdemes lesz többször is bekukkantani. Általában este fogom az újabb jellemeket feltenni. Remélem sokan játszotok velem és sok munkám lesz. :)" (...)

Nem olvastam határidőről, csak korábban, hogy egy napos lesz, de most, a kiírásból úgy tűnik, talán mégsem...

Szeretettel:

augusztus 20, 2010

Szülinap

Tegnap volt a szülinapom. Ezek hosszabb ünnepek, hiszen másnap augusztus 20-a következik, államalapításunk ünnepe.

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy nem én csináltam a reggelit, hanem a lányaim hozták be és az ágyikómban eszegettem. És édes meglepetéseket kaptam, rajzokat és apró kis "porfogókat", amiket én nagyon szeretek nézegetni. Igazából nincs olyan tárgy, amihez nagyon ragaszkodnék, de figyelek arra, hogy a környezetem szép legyen. Talán mert egy "galériába" születtem bele, minden kis falfelületen festmények, akvarellek, kisplasztikák, mozaikképek tervei voltak, lehet, hogy ezért igénylem ennyire, hogy színes, változatos, szemnek szép legyen a környezetem. Nekem fontos, hogy legyenek körülöttem "porfogók", kis mütyűrök, szép rajzok, kézimunkák. Szorgalmasan gyűjtögettem az ovis korokból és az iskolás évekből is, a saját itthoni vagy máshol, de nem oviban/iskolában készülteken kívül. A kisebbik lányom különösen sokat rajzol.
Délelőtt csengettek, de legnagyobb döbbenetemre nem mehettem ki. Hamarosan két mosolygós fej bukkant fel az ajtó mögül, egy kis pufi (buborékos, bélelt) borítékkal, amit menten ki is nyitottunk. Egy csodaszép nyaklánc volt benne Hokatától. Egy tündéres. Mesés. Ez volt a szülinapi meglepim.

Aztán a kisebbik lányom előhalászta a fürdőszobából azt az arcmaszkot, amit kikönyörgött (most lesz harmadikos, kisiskolás) és mivel kettő maszk volt egybecsomagolva, hát eltettük az egyiket későbbre. A sajátját persze már rég felhasználta, hát most lobogtatta a másikat, hogy itt a remek alkalom. ..
Este (vagyis igaziból késő délután) pedig elmentünk teázni a kedvenc teázónkba. Már annyiszor voltunk ott, hogy törzskártyánk is van. Jó szívvel ajánlnám bárkinek!
Kicsit megváltozott a kezdetek óta, már finom jazzt is játszanak, nem csak indián zenét és nem guggolnak már le a vendéghez, de indiános ruhában vannak még mindig és kedvesek, figyelmesek, tájékozottak a teákat illetően. Kicsit nagy a fluktuáció. A földszinti pultnál eddig mindig kaptunk meglepetést és alkalmanként egy egész furát is pluszban. Úgy értem, jópárszor előfordult már, hogy amikor megkérdezte a földszinti alkalmazott, hogyan éreztük magunkat és én persze elolvadva ecseteltem milyen jó itt lazítani és beszélgetni, a tulaj felpattant a pult mögül és hálálkodott vagy legalábbis megköszönte a válaszomat. Egyszer a kisebbik lányommal mentem, akinek az átlagnál is jobb a beszélőkéje és akkor a tulaj leszedegetett egy csomó teásdobozt, hogy a lányom beleszagolhasson a dobozokba, aztán kivett a kedvenc sütőtökös teájából egy kavicsnyira aszalódott szárított sütőtököt, hogy kóstoljuk meg, szerinte az a legfinomabb. Tényleg nagyon jó ízű volt, legközelebb ki is próbáltam a sütőtökös teát.
Mi mindig a nemdohányzó részbe megyünk le, nem szeretem a cigarettafüstöt. A környezet nagyon kellemes, narancsos színű falak, rengeteg indiános dísz, sokféle különterem, egyik klasszabb, mint a másik. Nagyon hangulatos. Itt-ott teknősbékák, ahányszor ott járok, annyiszor okoz meglepetést valami új, amit addig nem vettem észre. A teák közül meg alig lehet választani, annyira sokféle van. Igyekszem újabb teákat kipróbálni, ahányszor elmegyek és mivel társasággal szoktam menni, ezért lehetőség van mások teáit is megkóstolni. Mindig cukor nélkül szoktam inni először, mert a cukor/méz megváltoztatja az ízeket. Általában olyat szoktam választani magamnak, ami narancsos, valahogy ezek mindig nagyon finomak és ott ittam először rooibus teát és ott is szoktam át rá a fekete teáról. Vittem tollakat és papírt, hogy majd játszhassunk. Asszociációs játékkal kezdtük, mindenki felírt 1-1 lapra betűket, majd szavakat és átmásolta plusz három példányba (mivel négyen voltunk), aztán mindenki a betűk és szavak mellé írta azt, ami először eszébe jutott. Nagyon érdekes volt és egy csomó apró kis szösszenet, emlék bukkant elő, jót beszélgettünk. A kisebbik lányom is javasolt egy játékot, ott először egy egyszerű mondatot kellett írni, majd lerajzolni, aztán a lapot behajtogatva, csak a rajzról ki kellett találni, vajon mi volt az eredeti mondat. Nevetgéltünk a vicces rajzokon. És játszottunk egy kis "Activity"-t is, bár a kisebbik lányom kezdett egyre zajosabb lenni és hát, ez egy csendes, suttogós hely, hát csitítgattuk egy darabig, de nem nagyon ment. Jól felébredt a teától és melegszendvicsektől, és hát, mit szépítsem, elszaladt az idő, akkortájt normálisan már félig alszik. Még vettünk egy kis teát otthonra, tartalékba (már oda is az 50 g-os tea fele, mert ma főleg azt vittük magunkkal délután, amikor elindultunk a budai vár lábához).
Nagyon szép napom volt.

Ma egy különleges hír is várt rám. Ágó táskáját én nyertem meg. Gyönyörű táska, nagyon szépen köszönöm! Vigyázni fogok rá!

Hímzett könyvjelzők (3)







Ez alkalommal három hímzett könyvjelzőt szeretnék megmutatni. Egyszerű, keresztszemes hímzéssel készítettem el a mintákat, néhol kiegészítve egy-egy kisebb egyszerű öltéssel (backstitch, french knot). A könyvjelzők szélét pelenkaöltéssel szegtem be, a sarkokba plusz egy öltést tettem, mintha pont a csücsökbe is került volna egy öltés.

Néhány technikai trükk:
A könyvjelző hátoldalára (textiles) ragasztós közbélést vasaltam, mielőtt körbeszegtem, így az eltakarja a hátoldalt (jellemzően egyet, de kettőnél nem többet szoktam rávasalni, egyébként nagyon vastag lenne).
A körbeszegést ez egyik hosszabbik oldal alsó részén szoktam elkezdeni, majd a legutolsó öltést úgy szoktam befejezni, hogy ne látszódjon a színéről, honnan kezdtem. A hátoldalon így csak az elszegés látszik pluszban, de szép lesz mindkét oldal.

Korábban nagyon sok keresztszemes mintát gyűjtöttem be az internetről (amik ingyenesen letölthetők voltak), de most csak a madaras minták helyét sikerült beazonosítanom (sajnos nem tudom, hol találtam régebben a méhecskés mintát, ehhez nem tudok linket csatolni):
1) http://www.birdcrossstitch.com/CrossStitch/rufous_pattern.html
2) http://www.birdcrossstitch.com/CrossStitch/babyhummer.html

augusztus 17, 2010

I. Országos Kreatív Blogtalálkozó



Kedves Cucu! Kedves titkos olvasóim! Örömmel szólok, hogy hamarosan megrendezésre kerül az
I. Országos Kreatív Blogtalálkozó!

Itt olvashatsz részleteket:
http://foltgina.blogspot.com/p/blogtalalkozo.html

a legfontosabbak:
időpontja: 2010. augusztus 28., 9h-tól
helyszín: Budapest XVIII. kerület, Városház u. 1-3., Rózsa Művelődési Ház
10 órától csere-bere: hozz valami rád és a technikádra jellemző, saját készítésű tárgyat, amit személyesen fogsz átadni annak, akinek a nevét kihúztad

+ regisztráció szükséges

Játékot indított Ágó

Nagyon édes kis táska, amit az immáron 200 fősre bővült olvasótábor megünneplésére ajánlott fel Ágó. Érdemes végigolvasgatni a blogot is, igazi kis kincsesláda...

itt nézheted meg:
http://agovarro.blogspot.com/2010/08/200-rendszeres-olvaso.html

augusztus 16, 2010

Kreatív blogger díj

Ma délben egy csodás meglepetés várt rám: Kreatív blogger díjat kaptam Cucutól.



(Tudom nem látszik, de fülig elpirultam és zavartan nevettem, aztán a kisebbik lányom ideszaladt, átölelt és gratulált...)


Nagyon szépen köszönöm a díjat, igyekszem a későbbiekben is méltó lenni rá!



A díj elnyerésével néhány szabályt be kell tartani:

1. Meg kell köszönni

2. A logót ki kell tenni

3. Be kell linkelni, akitől kaptam

4. Írnom kell magamról 7 dolgot
Íme:
nagyon-nagyon szerettem volna óvónéni vagy tanítónéni lenni (fel is vettek a budapesti főiskolára, de végül a szüleim miatt nem ott tanultam tovább)
szívesen vagyok gyerekekkel (a kedvenc korosztályaim az ovisok és a kisiskolások)
szeretek tanítani és igyekszem is kihasználni az adódó lehetőségeket
jó érzéssel tölt el, ha segíthetek másoknak, szoktam önkéntes munkát vállalni
szeretek kézimunkázni, verseket olvasni, játszani
szeretem a hagyományos dolgokat, elég konzervatív vagyok, fontosnak tartom, hogy ragaszkodjunk bizonyos értékekhez és bár néha muszáj kompromisszumokat kötnöm, de mindig nagyon igyekszem az értékrendem szerint meghozni a döntéseimet
hitét gyakorló református vagyok

++

a nagyobbik lányom szerint a három legfontosabb dolog rólam (14 éves):
"kreatív vagy", "szereted a népies dolgokat", "lehet rád számítani" (+ nagyon szeretlek)
a kisebbik lányom szerint a három legfontosabb dolog rólam (9 éves):
"kedves vagy", "jóindulatú vagy", "nem lehet utálni téged" ("+ nagyon szeretlek, jó anyuka vagy")

5. Tovább kell adnom 7 embernek

6. Be kell linkelnem őket

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy megkapták tőlem a díjat


Még elég rövid idő telt el azóta, hogy elkezdtem aktívan írni a blogomat, ezért szeretnék egy kis időt kérni arra, hogy alaposan megfontolhassam, kinek adom én tovább...

augusztus 13, 2010

Stem stitch (száröltés)


(hátoldalról átszúrunk A-ba)

színoldalon A -> B (hátoldalon visszaöltünk A-ba)
színoldalon A -> C (hátoldalon visszaöltünk B-be)
színoldalon B -> D (hátoldalon visszaöltünk C-be)
(...)

Variáció:


Így néz ki készen:

Fonalgrafika - virágos könyvjelző zöld háttérrel



A kisebbik lányom osztályába egy nagyon megtisztelő meghívást kaptam: én tarthattam egy technikaórát. Nagyon szeretem őket, aranyos osztály. Másodikosok voltak akkor és sokat rágódtam, hogy mit csináljak velük együtt. Régebben évekig tartottam különböző korú és nemű gyerekeknek hétvégente kézimunka- és barkácsszakkört, ezért volt már gyakorlatom.
Végül úgy döntöttem, hogy engedve lányom kérésének, fonalhímzéses órát tartok majd, azaz előre kilyukasztgatott kartonpapírra hímeztünk.

Jó alaposan előkészültem: készítettem nagy rajzokat, amire lerajzoltam, hogyan fogjuk csinálni, jó nagy szegélyt hagytam az előre méretre vágott és kilukasztott kartonok szélén, vittem egy csomó hímzőfonalat és többféle méretű tompa végű tűt (egy nagy befőttesüvegben, flanel anyagba szúrva), plusz egy halom celluxot. Nekik már volt stiftes ragasztójuk és ollójuk.
Összetologatták párosával az asztalokat, így négy gyerek dolgozott egy-egy csoportban. Bár próbáltam lerajzolni és az osztálynak egyszerre elmagyarázni, hogyan fogjuk csinálni és nagyon könnyű mintát választottam, de végül minden asztalnál külön-külön megmutattam, hogyan kell öltögetni. Eddig egy asztal mellett egy nagy kupac csemetének tartottam foglalkozásokat, ahol mindenki látott, de most rohangálhattam az osztályban. Persze voltak kis angyalkák, akik helyettem is besegítettek, de jól kifáradtam és sikerült belemásznom abba a csapdába, amire pedig előre készültem (mármint, hogy ne kövessem el ezt a hibát): a legcsendesebb gyerekek lemaradtak kissé…
Nagyon érdekes tapasztalat volt és láttam egészen különleges virágokat is, mert voltak páran, akik szokatlan, de lenyűgöző színeket válogattak össze és bátran merték ezeket használni. (A többség zöldre hímezte a szárakat és ugyanazzal a színnel hímeztek ki egy-egy virágfejet, maximum a különböző virágfejek voltak más-más színűek.)
A leggyorsabbak kaptak újabb hímezgetnivalót (szivecskés- és pillangós könyvjelzőket).

Nagyon jó érzés volt náluk lenni és látni a csillogó szemeket! Remélem, máskor is kapok majd ilyen kedves meghívást...

augusztus 12, 2010

Applikáció (Applique)

A BLOGOMBAN A KÖVETKEZŐ MINTÁKAT TALÁLOD:
You can find the following samples in my blog:

1. Halacskás párnahuzatok
(Fishy pillowcases)
2. Judy párnája
(Judy's pillow)
3. Sárkányos párna
(Cushion with dragon)
4. Füzetborító
(Cover for hardback notebook)
5. Kavicsos akváriumos párna
(Pebbly aquarium pillow)
. . .

Fonalgrafika (Paper card embroidery)

>> Alapismeretek fonalgrafika készítéséhez <<

A BLOGOMBAN A KÖVETKEZŐ MINTÁKAT TALÁLOD:
/Kattints a képre, hogy megnézhesd a bejegyzést!/
You can find the following samples in my blog:
/Click on the picture to see the post!/


1. Baba érkezése
/Baby shower/
2. Virágok
/Flowers/
3. Halacska
/Fish/
4.Karácsony: csillag
/Christmas: star/
5.Karácsony: gyertyák
/Christmas: candles/
6.Karácsony: harang
/Christmas: bell/
7.Karácsony: fenyők
/Christmas: pine trees/
...