március 24, 2013

Filc mobiltartó (felt cell phone case)


Korábban már írtam, hogy a nagyobbik lányom, Lili bekerült a Comenius-csapatba és nemrég tanácsot kért tőlem. Kedves meglepetést szeretnének küldeni a lengyel diáktársaknak, még a tavasz folyamán. Mivel Magyarországon újra erőre kapott a tél, egyáltalán nincs még tavaszi hangulatom. Ma virágvasárnap van, de délelőtt, templomba menet egészen átfagytam - ezzel együtt mégsem adtam fel...
Bevallom, rengeteget töprengtem, milyen metszete lehet a "tavasz", "magyaros" és "tini" köröknek. Különböző technikákon gondolkoztam - tárgykészítő technikákon -, ami használható, szívmelengető és egyedi is lenne, meg amit persze a lányomék képesek lennének megcsinálni és az is fontos szempont volt, hogy kibírja az ajándék a postai utazást.


Az elkészült dolog egy mobiltartó lett, a varrás legnagyobb részét a lányom vállalta fel, mivel ez a legnehezebb része.
Színvilága a magyar zászlót idézi: piros-fehér-zöld. Néhány kiegészítő eleme pedig fából van és natúr színű.
A tulipán kedvelt magyar motívum és csodaszép tavaszi virág. 
(Egy kis kitérő: még régebben, a református gyülekezetünkben kaptam egy jelentős néprajzi gyűjteményt nagyírásos mintákkal egy idős nénitől. Azóta többször átnéztem már és válogattam a nekem tetsző mintákból. Most is fellapoztuk Lilivel, tulipános mintákat keresve és igazán szép tulipánformát találtunk!)
A levélmotívumot én rajzoltam. Szép hosszúkásra kanyarítottam, mint amilyen a tulipánoké.

Nézzük először az alapanyagokat:

  • filc (piros, fehér/natúr, zöld)
  • hímzőfonal (piros, fehér, zöld)
  • 2 mm keskeny pamutszalag
  • 2 fehér gomb
  • 1 apró, natúr fagyöngy
  • napocskás fagomb, natúr színű, égetett
  •  + jelölőkréta, tű, olló

Az elkészítés menete:

  1. Kiszabjuk a darabokat:
    •  A mobil méretéhez igazítjuk a fehér/natúr filc alap méretét!
      • Varrásszélességet adunk a felső szegélyhez, hiszen ezt vissza fogjuk hajtani és fontos funkciója van: erősebb lesz az anyag ott, ahol jobban igénybe van véve és ugyanakkor megelőzzük a gombok kiszakadását is.
      • Szintén kell varrásszélesség az oldalaknál - annyi ráhagyás kell, hogy levarrás után ne legyen túl szoros, mivel a mobilt így nehezebb lenne kivenni vagy visszatenni.
      • Eredetileg úgy szabtam, hogy az alja hajtásszél volt, de aztán Lili kérte, hogy mégis gömbölyítsük le, ezért a sarkok kerekítettek lettek. Ebben az esetben talán szerencsésebb, ha inkább két zsebszerű darabból varrjuk a tokot és amennyiben az alj nem hajtásszél, akkor természetesen ide is kell varrásráhagyás!
    • A tulipánfejből egy darab kell (a sablont átmásolva).
    • A levelekből kettő darab kell (a sablont átmásolva).
  2. Behajtjuk a felső szegélyeket és futóöltéssel levarrjuk.
  3. A felső szegélyre felvarrjuk a gombokat középre (a hátoldalra az egyszerűbb fehér gombot, a színoldalra pedig a szép, napocskás gombot).
  4. A varrásráhagyás figyelembevételével egyszerű futóöltéssel felvarrjuk a tulipános applikációt:
    • először a bal oldali levelet,
    • utána a tulipánfejet,
    • végül a jobb oldali levelet;
    • a tulipános motívumot kiegészítettem egy fehér gombbal is, hogy hangsúlyosabb legyen a piros-fehér-zöld színegyüttes, de ez csak díszítés (nincs funkciója a gombnak);

  5. Amikor elkészült az elő- és hátlap, összevarrjuk a tok oldalát is.
  6. A mobiltok zárórészének elkészítése:
    • hosszú, vékony pamutszalag közepére natúr fagyöngyöt erősítünk (többször átfűzhetjük, csomókkal tartjuk a helyén), majd
    • a dupla szalag másik végét a hátoldali gombra erősen rácsomózzuk, a felesleges szálat levágjuk;
    • a mobiltelefon kicsúszását úgy akadályozzuk meg, hogy a tok színén lévő napocskás gombot többször körbetekerjük:

Az elkészült tulipános mobiltartó ilyen lett: