május 31, 2014

Hímzett, sünis párna (Pillow with Embroided Hedgehog)


A rajzversenyre két párnát készítettem, hogy lehessen választani, ez most a második változat, mely végül nálam maradt.

Aztán, felhívott az egyik tanítónk és elmesélte, hogy egy igazán tündéri tanítványunkat két év után hazaengedik a kórházból és szeretne tőle kedvesen búcsúzni. Így aztán rögtön eszembe jutott ez a párna és felajánlottam neki. Plusz, megkért, hogy tervezzek neki kutyusos emléklapot is, amit aláírhatnak majd azok, akik tanították őt.
Nagyon kedves dolog volt, hogy a búcsúztatóra engem is meghívtak. Igazán jóleső érzéssel töltött el! Az abba a kórházba beosztott tanítónk mindig olyan szeretettel beszélt róla, hogy kíváncsisággal vegyes örömmel vártam a találkozót. Hát, tényleg nagyon kedves fiú, sugárzó mosollyal, hatalmas akaraterővel. Kívánom neki, hogy legyen áldás az életén!

A sünis mintát szintén az interneten találtam: ITT.
A hímzés színválasztása nem véletlen - mivel (persze a a zöldek mellett) nagyon szeretem a narancsos-barnás színeket, így a süni virágja és a párna finom, puha szegélye egyaránt élénk, meleg narancssárga.

I made two different pillows to the drawing competition to choose from. This is the second version that finally left with me.

Then, one of our school's teacher called me and spoke about a nice student in a children hospital, who can go home (his medical treatment started roughly two years ago in that hospital). She told me that it would be so kind to say good bye to him. So, at that moment, this cute pillow came into my mind and I offered at once for this special occasion. Plus, she asked me to design a puppy-theme memorial card that all of his teachers can sign.
I was also invited that made me feel great. I remembered that this boy was always mentioned with warm words and I know that he has a lovely personality. I was so curious and glad to meet him. He was as kind as I thought with radiant smile and enormous willpower. I wish him a blessed life!

I found this hedgehog pattern also in Pinterest: HERE.
The colour selection wasn't by chance - I love the orange-brownish colours, beyong the greens, of course.
The flowers of the hedgehog and the egde of the pillow are both bright, warm orange.

május 29, 2014

Keresztszemes könyvjelzők - virágos (Cross stitch bookmarks - flower)

Egy régebbi mintámat dolgoztam át, hogy virágos könyvjelzőket is készíthessek...
I re-designed an old pattern to make new bookmarks...




május 26, 2014

Keresztszemes könyvjelzők - bárányos (Cross stitch bookmarks - lamb/sheep)

Mivel reformátusok vagyunk (Annám barátnőjének mamája is és én is), hímeztem bárányos könyvjelzőket is...
Since both the mother of my daughter Anna's friend and me are members of the reformed church, I stitched bookmarks with lamb/sheep pattern too...


1. bárány (1st lamb):
> " God's Little Lamb"
> a minta letölthető innen
2. bárány (2nd lamb):
az ingyenes mintát az interneten találtam
I found the free pattern on the internet
kiszíneztem a mintát, hogy jobban látszódjon:

május 19, 2014

Keresztszemes könyvjelzők - angyalos (Cross stitch bookmarks - angel)

A hímzett könyvjelzőkből angyalos sorozatot is készítettem...
I stitched bookmarks with angels as well...

Az eredeti mintákat az interneten találtam, de nem emlékszem már, hol. Ha rálelek valamelyikre megint, belinkelem majd.

I found the free patterns on the internet.
(Sorry, but I cannot insert links ... if somehow I meet the sample, I will show.)

A korábbi mintát némiképp átrajzoltam.
I changed the original pattern a bit.

május 12, 2014

Keresztszemes könyvjelzők - madaras (Cross stitch bookmarks - bird)

Annám barátnőjének a mamája hittantanár és megígértem neki még múlt év végén, hogy készítek a tanév végére, ajándékba, hímzett könyvjelzőket a tanítványainak. Íme a madaras könyvjelzők sora...

The mom of my daughter Anna' friend is a divinity teacher. I promised her to make some bookmarks, as a gift, so she can surprise her students. Let's see the birdy bookmarks...



1. és 3. madár alapja:
> Carmela ingyenes mintája

2. madár: egy nagy minta (SAL) részblokkja
* a teljes minta (SAL) képe Sylvia-tól
> "My Little Heart SAL"
> a teljes minta letölthető innen
* a madaras blokk
1st & 3rd bird base:
> Carmela's free pattern

2nd bird: part of a whole SAL
* pic of the full SAL of Sylvia
> "My Little Heart SAL"
> download the whole pattern here
* the birdy part only