július 20, 2010

Nászajándék párna



Ez a párna nászajándékba készült, ennek megfelelően nem gyerkőcnek való alvópárna, inkább díszpárna. Fehér flanel anyagra hímeztem és a szegély is flanel - ha mégis aludnának rajta :).
Az eredeti, néprajzi gyűjtésből származó alapmintát olyan színekkel hímeztem ki, amilyen színei a kockás flanelnek vannak: sárgás-narancsos és szürke színekkel dolgoztam. Láthatóan nem teljesen egyformák a mintaelemek, ennek az az oka, hogy megőriztem a gyűjtés szerinti eredeti formát.
A párna színének összeállítása után a varrásvonalakra vékony szatén szalagot varrtam színátmenetes cérnával. Vlies anyaggal tömtem ki.

Sárkányos párna

A testvérem kérésére készítettem ezt a párnát egy srácnak. Az volt a húgom kérése, hogy legyen egy sárkány a párnán és legyenek rajta gombok is, minél több, illetve lehessen aludni vele. Eredetileg úgy terveztem a párnát, hogy rengeteg gombbal készüljön, üresen hagyva egy sárkányforma területet, de aztán lemondtam erről, mert egyrészt nem voltak annyira apró gombjaim, hogy megvalósíthattam volna ezt a tervet, másrészt kényelmetlen lett volna a sok gomb egy alvós párnán. Mást találtam ki: inkább applikációs technikát választottam és másképp illesztettem bele a gombokat a kompozícióba.

A párnához fehér flanel anyagot választottam, mert az finom, puha. A sárkányt kedves, aranyos állatként képzeltem el és ennek megfelelően igyekeztem szelídíteni a külsején, hiszen mégiscsak alvópárnát díszít.
A sárkányt részekből állítottam össze, gombostűztem, majd rávarrtam géppel az alapra. A két orrlyukat, illetve a háton és fejen lévő kiálló tüskéket bőrből készítettem. A szemek hosszúkás gyöngyből vannak. Mivel a szárnya is fehér színű, ezért azt csillogó fémszállal varrtam és a szélét textilfilccel körberajzoltam, így kiugrik a környezetéből. A zsinórlábakat lifegőre hagytam, kissé behajlítva.

A kép alsó részén virágos mező terül el, e felett repül el a sárkány.
A mező egyes részeit különböző, színátmenetes cérnával szegélyeztem. Virágok tarkítják, amikhez filcből vágtam ki a szirmokat és mindegyik virágfej közepébe egy gombot varrtam. Összesen hat ilyen virágot varrtam, majd további négy apró virág formájú gyöngyöt is felvarrtam.

A jobb felső sarokba láncöltéssel (chain stitch) napocskát hímeztem.

Ezután készítettem el a párna előlapjának szegélyét. Nagyon szeretem a narancsos-barnás színeket, s mivel ezek számomra nagyon megnyugtatóak, ezért választottam párnaszegélynek a sárga-fehér kockás vászon anyagot. A hátlap szintén fehér flanelből van. Az elő- és hátlap összevarrása (majd mosása, vasalása) után vlies anyaggal pufira töltöttem a párnát, így jó lesz majd rajta aludni vagy csak átölelni elalváskor...

július 19, 2010

Füzetborítók (5)

A következő, A5-ös méretű füzetekre készült borítókat meglepetésként készítettem az idei évzáróra a kisebbik lányom tanítóinak és tanárainak.















A borítók elkészítéséhez sokféle öltéstípust használtam, ezek sematikus ábráiból raktam össze egy diát.

Meglepetés párna kismadárral



Ennek a párnának az alapja fehér napszövet. Erre rajzoltam fel szabad kézzel a fészket és a kismadarat, majd kihímeztem.



Nagyon szeretem a természetes anyagokat, ezért szegélynek lenvásznat választottam. Tekintettel arra, hogy egy, a szívemnek kedves öregúré lett a meglepetés párna, ezért végül barna színű lenvásznat vettem.

A már meglévő színekkel harmonizáló színeket választottam a farkasfogból (egy világosbarna és egy zöldesbarna színűt), egy világosabbat a jobb oldali és a felső varrásvonalra, illetve egy sötétebbet a bal oldali és az alsó varrásvonalra.
A megfelelő farkasfogat a len és a gyöngyvászon varrásvonalába fektettem és kézzel, óvatosan (hogy ne feszüljön meg), a világos színűt sötét hímzőfonal segítségével, a sötétebbet pedig világosabb színű hímzőfonal használatával, párhuzamos öltésekkel rögzítettem az anyagon.
Ezután következett a sorminta. A felső és alsó szegélyre ugyanaz a sorminta került, csak tükrözve, míg a jobb és baloldalra az előzőekhez hasonló, de kicsit más sormintát hímeztem. Nagyon mutatós úgy a sorminta, ha a varrásvonal mentén a különböző anyagokhoz képest épp ellentétes színnel készül hímzés: azaz a barna lenanyagon fehér hímzőfonallal hímeztem a sormintát, a fehér vásznon pedig a barna lenvászon színéhez nagyon hasonló színű fonalat választottam ugyanahhoz a sormintához.



A párna színe ezzel el is készült. A hátoldal ugyanolyan, mint a szegély. Egy kis nyílást hagytam az alsó varrásvonalnál, hogy ki tudjam fordítani az egészet, majd a már kész párnahuzatot kimostam, kivasaltam. Ezután vlies anyaggal tömtem meg a párnát (ezt a tömőanyagot használják a téli dzsekikben), így akár mosógépben, többször is ki lehet mosni. Egy idő után a vlies összeesik ugyan, de ilyenkor ki szoktam cserélni a párnában.

július 18, 2010

Madarak fészekben (MAGYE, kép)



Az idei gyógypedagógiai kongresszuson a tantestület egy részével egy kollégánkat látogattuk meg és neki készítettem ezt a képet. Beteg gyerekeket tanít, ezért egy meleg, biztonságos kuckót hímeztem két madárral. Kívánom neki, hogy minél több fióka gyógyuljon meg és repüljön ki a fészekből...

Egy apukának kislánya születése alkalmából



Ezt a lapot ajándékba készítettem egy kollégámnak, aki immáron nagycsaládos apuka lett. Egy kislány érkezett a családjukba.

A lap alapja szürke, vastagabb karton. Erre hímeztem egy rózsaszínű babakocsit:



A lapra kerestem egy aranyos idézetet is:

"Egy kisbaba mosolyában
felfedezzük a pillanat örömét
és érintésében megérezzük
a szeretet csodáját!"


A rózsaszínű borítékra is tettem egy hímzést. Virágot kerestem:

január 03, 2010

Bevezető

Újév hajnalán nem tudtam elaludni, ezért arra gondoltam, bóklászom egy kicsit az interneten. Azon rágódtam, mit lehetne majd gyereknapra készíteni egy másodikos osztálynak és rábukkantam pár kézimunkával is foglalkozó blogra. Őszintén megmondom, korábban nem olvastam magyar nyelvű blogokat, angol nyelvűeket is csak célirányosan, azaz kifejezetten olyan ötleteket keresgéltem, amiket átdolgozhatok, amik inspirálhatnak. Aztán úgy döntöttem, hátha én is lehetnék ilyen forrás – és belevágtam.

Remélem, hogy akik erre a honlapra tévednek, sok hasznos apró fortélyt tudnak majd megtanulni és mosolyt csalok az arcukra!

Igyekszem majd sok képpel illusztrálva bemutatni, amiket magam készítek, persze szeretném majd főleg az angolul "crazy patchwork"-nek nevezett kézimunka technikát bemutatni, mert ez nagyon változatos és szemet gyönyörködtető. Hímzéses foltvarrás névvel is fogok rá hivatkozni a későbbiekben.

Jó kézimunkázást! Szeretettel: