május 07, 2012

Új hímzések (félkész, keresztszemes)

A gyerekeknek hímzett könyvjelzők sorát gazdagítja egy napraforgós is (külön kérésre):


Egy sor cuki kutyus, könyvjelzőkhöz:
/minta: ITT/



Szombaton lementünk a Velencei-tóra a gyerekekkel. Ott hímeztem ezt a báránykát:



(És egy aranyos történet:

A vonaton odafelé kicsúszott a kezemből a személyim, benne egy csomó irattal. Azt hittem, mindent szépen összeszedtem, így Velencén leszálltunk a vonatról. Nagyon jól telt az idő. Kicsit meg is mártóztunk a tóban, bár elég hideg volt. A nap hol sütött, hol elbújt a felhők mögött, szóval picit még napoztunk is. Kicsit kitikkadva, de jókedvűen indultunk vissza, az állomásra. A peronon ücsörögtünk a hátizsákokon, mikor bemondták a nevemet és hogy várnak a pénztárnál. Fura volt, de azért odablattyogtunk. Valaki leadta a jogosítványomat Gárdonyban (persze nincs autónk, szóval még az is lehet, hogy évekig fel sem tűnt volna, hogy elhagytam). Jó sokszor bemondhatták már, sőt, lehet, hogy több állomáson is, mégis, el sem hiszitek, milyen aranyosak voltak velem mindkét pénztárnál!!
Nos, hát épp csütörtökön bizonygattam valakinek, hogy igenis vannak jó emberek (például én is igyekszem az lenni) és lám, lám, velem is milyen végtelenül jó volt szombaton több ember is! Szóval, bízzatok és adatik nektek jó ember!
Tudom, hogy valószínűleg nem olvassák ezt a bejegyzést, de ha valami csoda folytán mégis, úgy hálás szívvel köszönöm a türelmüket és a kedvességüket!)

4 megjegyzés:

  1. De jó olvasni ilyen történeteket!!!
    "Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük" ...szerintem most te is azt a kedvességet kaptad vissza, amit másoknak adsz...♥

    VálaszTörlés
  2. Igen, vannak még jó emberek!:) Én is bízom benne:)

    VálaszTörlés
  3. Igazi szívmelengető történet. Jó hogy, ha kevesen is, de vannak még ilyen emberek. :))))
    Aranyosak a könyvjelző minták. :)))) Nekem a napraforgós a kedvencem. :))))))

    VálaszTörlés