Az úgy kezdődött, hogy kaptam egy kedves és biztosan teljesen ártatlan megjegyzést egy tanító nénitől. Szeretem a blogját olvasni, annyi szeretet árad belőle. Így aztán arra gondoltam, hogy segítő kezet nyújtok neki, olyasmit, aminek tudna örülni. Mivel tanév vége felé jártunk, így a bizonyítványok mellé hímeztem könyvjelzőket és reppentettem édes baglyokat. Egy fadobozban küldtem neki aranyos matricákat, egy másikba pedig különböző nyomdákat és egy nyomdapárnát is tettem. Személyes tapasztalatom alapján (mint anyuka és mint suliban dolgozó) tudom, a gyerekek mennyire szeretik az ilyen apróságokat . . .
Persze a tanító néni nagyon örült és megköszönte a figyelmességet.
. . . aztán egy nap találtam a postaládámban egy hivatalos üzenetet, hogy fáradjak be a postára, csomagom érkezett. Itthon kibontottam a gondosan becsomagolt ajándékot és aztán a könnyeimet törölgettem, miközben egyenként olvastam a gyerekek leveleit és megnézegettem a rengeteg rajzot, festményt, amit mind a titkos tündérnek küldtek. Gondolhatjátok, most is alig látom a betűket . . . nagyon köszönöm!
