augusztus 12, 2011

1. blogszülinap



Örömmel értesítelek benneteket, hogy a 100. bejegyzésem a blogszülinapomat hirdeti. Az elmúlt egy év alatt sok dolog történt velem. Sok jó. Eltartott egy ideig, míg meg mertem magam mutatni az interneten és most örülök, hogy belevágtam. Rengeteg kellemes élmény ért! Azt hiszem, ez az egy év kicsit meg is változtatott: nyitottabb, érzékenyebb lettem és már nem furdal a lelkiismeret, ha a szabadidőmből lecsípek csak magamnak is valamennyit. Elkezdtem kreatív blogokat olvasni és többet hímzek, mint korábban. Megnyugtat a kézimunkázás. A blogolás arra is rávezetett, milyen fontos a munkáim dokumentálása, hiszen így nem csak a szívembe vésődött emlék marad az elreppent ajándék, hanem fotók és leírás is marad róla.

Minden olvasómnak nagyon szépen köszönöm a rengeteg biztatást, a kedves hozzászólásokat, a díjakat! Hálás vagyok a visszajelzésekért!

Mivel időről időre lehetőségem adatik kézműves foglalkozásokat tartani gyerekeknek, ezért korábban kifejezetten olyan honlapokat látogattam, amik adott technikákat mutattak be vagy amik inspirációt adtak egy-egy foglalkozáshoz. Éppen ezért a kezdetek kezdetén úgy indultam neki a blog írásának, hogy valami hasonlót szeretnék én is nyújtani, azaz részletes leírásokat szerettem volna biztosítani másoknak, akik esetleg csak a mi édes anyanyelvünkön beszélnek. Az egy év alatt megtanultam egy csomó dolgot a blogírással kapcsolatban és rájöttem mennyi értékes magyar nyelvű blog létezik, amikről régebben nem is tudtam! Nagyon köszönöm a ti munkáitokat is!

Az eddigi visszajelzések alapján úgy érzem, elég jó úton járok. A kérdőívet azért állítottam össze, hogy némi eligazítást adjon nekem a blogommal kapcsolatban. Nagyon szépen köszönöm, ha kitöltöd nekem!

Blogszülinapom alkalmából játékra invitállak benneteket.

A szabályok a következők:
* hagyj egy üzenetet nekem, ennél a bejegyzésnél és
* kérlek, tölts ki nekem a blogról egy rövid kérdőívet: ITT

* + örülnék, ha rendszeres olvasóm lennél, de ez nem feltétel
* + légyszi, jelöld meg, melyik ajándéknak örülnél inkább
* + ha van blogod, örülnék, ha kitennéd a hírt az oldalsávba


Két ajándék közül lehet választani kedves meglepetésként:
1) Egy hímzett borítós füzet


2) Egy magyar motívumos kis falvédő


A játék lezárása: szeptember 15., csütörtök
Sorsolás: szeptember 16., péntek

Jó játékot kívánok mindenkinek!

39 megjegyzés:

  1. Én szeretnék Veled játszani, s a füzetborítóra pályáznék!
    Szeretettel: Éva

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagy gratuláció a bloghoz,sok hasznos ötletre,leírásra találtam itt,és szerintem rendszeres leskelődő leszek.Ja és szeretnék játszani is.:)

    VálaszTörlés
  3. Jajj-jajj,de nehéz dönteni!
    De most a falvédőt választom!:)

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot! Nagy mérföldkő :)
    Én a hímzett borítós füzetet szeretném ha nyerek, nagyon tetszik.
    Addig is kiteszlek a blogomra :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, hogy jelentkeztetek! Kicsit aggódtam még ma délben is, mert még senki sem jelentkezett, de most már nagyon örülök!

    Kedves Névtelen!
    Te voltál az, aki olyan rendes volt, hogy még a kérdőívet is kitöltötte "Névtelen" azonosítóval? Légyszi, írj valamilyen nevet vagy egy e-mail-címet nekem, kérlek, mert így nem tudom, ki vagy! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Kicsi Tündér!
    Én is kitöltöttem a kérdőívet, nem kaptad meg?

    VálaszTörlés
  7. Rendszeres olvasód vagyok, a blogomon meghirdettem a játékodat, hogy mások is rád találhassanak, a kérdőívet kitöltöttem, és bár mindkét ajándék nagyon tetszik, de most a kék falvédőt választanám...

    VálaszTörlés
  8. Drága Éva!
    De, de, megkaptam, sőt te voltál az első és mosolyogva olvastam a válaszaidat! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  9. Szia Kicsi Zöld Tündér, jövök játszani én is! A füzetet választom, nagyon tetszik a kovácsoltvas-minta:). Micsoda ötlet!

    Ha van kedved, nézz be hozzám egy játék erejéig:)

    VálaszTörlés
  10. Már régebb óta követlek, a kérdőívet kitöltöttem, blogomba kitettelek, és nekem a füzetecske kedvesebb egy kicsit a falvédőnél.

    VálaszTörlés
  11. Bocsánat a névtelenségért,Andi vagyok és az e-mail címem.
    vereb75a@gmail.hu

    VálaszTörlés
  12. Szia Tündér!
    Boldog blogszülinapot kívánok én is!
    Csodaszépeket készítesz! Örülök, hogy olvashatom a blogodat.
    Ja, és a füzetborítóra szavaznék :)
    Üdv,
    napos

    VálaszTörlés
  13. szia!
    szeretnék veled játszani
    kérdőívet kitöltöm
    s én is a Egy hímzett borítós füzetért játszanék
    játékodat kitettem oldalamra
    minden jót
    Éva

    VálaszTörlés
  14. Szeretettel gratulálok az első szülinaphoz! :)))))
    Én is játszanék, és a falvédő lenne a cél. :))))

    VálaszTörlés
  15. Én a hímzett borítós füzetet szeretném ha nyerek :)
    Csodálatos. :)
    Egyszerű, de mégis gazdag :)

    VálaszTörlés
  16. Hirdetlek es kovetod leszek.
    A falvedo tetszik.
    Kitoltottem a kerdoivet Petite Armoire neven.
    http://petite-armoire.blogspot.com/
    Boldog blogszuletesnapot.:)

    VálaszTörlés
  17. Szia.
    Gratulálok a szülinaphoz. Rendszeresen olvaslak és követőd leszek. Szeretnék játszani a falvédőért.
    miboly76.blogspot.com

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Nagyon szépeket készítettél, a füzetke igazán nekem való:)

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok a szülinaphoz! Szívesen jelentkeztem be rendszeres olvasónak. Nagyon szépeket készítesz.

    VálaszTörlés
  20. Boldog szülinapot kívánok a blogodnak! Tekintve, hogy én már nyertem Nálad, ha esetleg most nyernék is, akkor csak azt kérném, amit előzőleg nyertem a 365 napos játékodban! :o) Minden jót a továbbiakban és még sok sok szülinapot a blogodnak! :o)
    A kérdőívet nem teljesen szabályosan kitöltöttem! :o)

    VálaszTörlés
  21. Szia! Új olvasód vagyok. Nagyon örülök, hogy megtaláltalak, csodálatosak a munkáid.
    A füzetborító tetszik nekem nagyon.
    Máris kiteszlek a blogomra és ha érdekel nálam is van játék, még lehet jelentkezni.

    VálaszTörlés
  22. Szia! Új olvasód vagyok,szeretnék játszani. Nagyon tetszenek a munkáid. Nekem a füzetborító tetszik nagyon. Máris kiteszlek a blogomra, ha érdekel nálam is van játék.

    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Szeretnék én is játszani. (: Én a falvédőt szeretném.
    Boldog Blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  24. Kedves Bubu!
    A PIF játék teljesen más, most új eséllyel indulsz! Amúgy nem felejtettelek el, csak nem tudom, mit kellene olyankor tennem, ha én még nem kaptam meg a PIF meglepimet, de mivel már meghirdettem a sajátomat és jelentkezőm is van, nekem már lassan azért illene továbbítanom...

    VálaszTörlés
  25. Szia kedves Tündér ebben a kellemes zugban! Bár én most keveredtem hozzád először, sok szeretettel gratulálok a szülinaposnak :o)!
    Persze szívesen játszom is veled- az én kedvencem a falvédő.
    A Pif-ekkel egyébként én is így jártam- már duplán. Ezer éve elpostáztam mindenki ajándékát az enyémet pedig töretlen reménykedéssel és izgalommal várom :o)
    Ha van hozzá kedved kukkants be hozzám te is!
    www.angelpatches.blogspot.com

    VálaszTörlés
  26. Boldog Szülinapot! Jövök én is játszani és a falvédőre pályáznék. :) Hirdetem a játékod a blogomon.

    VálaszTörlés
  27. Én is szeretnék Veled játszani, Margó által találtam Rád, nagyon jó itt "Nálad"!
    üdv
    Anik

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Én is szeretnék játszani Veled, Margónál találtam Rád, kiraktalak a blogomba én is!

    Boldog Blog-szülinapot!!!

    VálaszTörlés
  29. Én is a falvédőre pályáznék! :)

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    Kitöltöttem a kérdőívet:)
    és jelentkezek a játékra is...amennyiben nekem kedvezne a szerencse akkor a könyvborítót választanám.
    Boldog blogszülinapot!!!

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Nagyon szeretnék játszani veled én is!
    A füzetborítóba beleszerettem. Megpróbálom én is az elkészíteni egy kisbabának ajándékba. Köszönöm a részletes leírásokat!
    Anikó

    VálaszTörlés
  32. Jelentem, jelentkezem. Ezúton is köszönöm a kedves invitálást.
    A kérdőívet kitöltöttem. Rendszeres olvasód vagyok, de csak rejtett olvasó (de ha gondolod, küldök erről képernyőképet).
    Egyik ajándéknak jobban örülnék, mint a másiknak: A füzetborítóval ellátott füzetben vezetném a burgonyatermelési adatokat, a falvédőben pedig tartanám a burgonyakutatással kapcsolatos feljegyzéseimet. Hogy mégis melyiknek örülnék jobban, azt még 15.-ig eldöntöm.
    És kint vagy az oldalsávomban,ami igazán ritkaság, ld. még nálam a 26.-i bejegyzést.

    VálaszTörlés
  33. Még csak most találtam ra a blogodra, sok érdekességet látok.
    Ha már játékot hírdetsz, szeretnék jelentkezni.
    A falvédőnek garantáltan jó helye lenne nálam.
    tideedit@freemail.hu

    VálaszTörlés
  34. Én is szívesen játszom Veled! A falvédőt szeretném!

    VálaszTörlés
  35. Gratulálok az évfordulóhoz. A falvédőért szívesen játszanék veled.
    Symac74

    VálaszTörlés
  36. Húha, látom sok rajongód van!
    Köztük én is!
    Gratulálok szülinapos, és a blogodhoz is, nagyon tetszik!
    Játszom veled, mindkét munkád gyönyörű, de nálunk a favédő lesz a nyerő (szeretem kitenni a szép dolgokat, és gyönyörködöm bennük...), és bízzunk benne, hogy én leszek a nyerő!

    Látogass el hozzám is, hátha találsz valami kedvedre valót nálam!
    http://hopi-patch.blogspot.com/

    Üdv.
    Hopp Mónika

    VálaszTörlés
  37. Nekem mind a két ajándék tetszik.
    Ha van kedved néz be hozzám:http://rozsa-muhelye-2010.blogspot.com/
    Üdv.Rózsa

    VálaszTörlés
  38. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a jelentkezést! A játékot lezárom.

    VálaszTörlés